...és majd a fájdalom amit a szív érez, vállalom...

azt hiszem hogy semmi életbe vágó nem történt ezen a héten. nyilvánvalóan le sem fogok írni semmit...akit nagyon érdekel annak elmondom :3 persze ilyen nem lesz^^ nagyon unatkozok igaziból és már megint este van.. vagyis majdnem ;) nem tanultam még semmit -.-" pedig nem ártana de semmi kedvem.. inkább beszélnék most valakivel :3persze ezt sem igazán fogok.. és a látszat ellenére igenis hogy utálom az msn-t.. lassan arra is rájövök hogyha nem írna nekem senki akkor sosem beszélnék senkivel :D ennek is megvannak a maga okai.. utálok ráírni akárkire is.. ezért csak nagyon ritkán szoktam ezaz igazság, de hát kinek nem megy el a kedve hogyha egy szavas válaszokat és csak egy XD-t kap? hátbocs. meg a pill és akkor upsz elfelejtünk visszajönni :D végképp elveszi a kedvem bár megértem mert tényleg nem vagyok túl izgalmas ember :'D jaaa és ezt még véletlenül se vegye ám magára senki.. nem kell ^-^ nem szoktam célozgatni.. tudod te is.. igen ^^ jó azt hiszem nem foglalkozok ezzel többet. feleslegesen ideges leszek csak más faszsága miatt.. mert bizony minden szaron képes vagyok napokig idegeskedni :D és a végén ugyis csak arra jövök rá h én tehetek róla :3 ezt most inkább megspórolom.

jó inkább elmegyek filmet nézni vagy valami.. szépnapot*

Néha kergetünk egy olyan érzést, ami csak volt, vagy csak azt hisszük, hogy volt. A múltból táplálkozunk, s bár tudjuk, hogy ez nem jó: a szívünknek nem lehet megmagyarázni. Néha keressük azt a halhatatlan szerelmet, boldogságot, békét, amiről azt hittük, hogy a miénk. Mikor azt hisszük, megtaláltuk: egy pillanatnyi boldogságot érzünk. Majd lassanként kezd az ember rájönni, hogy valami olyanért küzd, ami már régóta nem az övé, amiről már rég le kellett volna mondani.

Nehéz elengedni egy érzést, egy helyet, egy emléket. Az arcokat, illatokat. De kell. Nem élhetünk a múltban, ha mégis megtesszük, akkor csak egy jól, szabályosan megkomponált zeneszám leszünk. Mindig ugyanazokat az akkordokat vesszük föl, mindig ugyanazt a menüettet játsszuk majd. A múlt felemészt, felőröl, s a rabjává tesz.

El kell, hogy engedjelek, de annyira nehéz. Meg kell tanulnom élni anélkül, hogy folyton rád gondolnék. Nehéz beletörődni, hogy elmentél, mikor még pár éve együtt játszottunk a mezőn, egymást kergettük. Mikor még egymás elől loptuk az almát, együtt mentünk a bálba, kézen fogva, s előtte együtt, egymás sminkeltük.

Azt hittem, ezek a pillanatok örökké fognak tartani, s ha mégis egyszer végük lesz, akkor örökké a szívem legmélyén fogom őrizni. Azt hittem, ezek a percek, úgy, mint te: halhatatlanok.

Mióta nem vagy velem, nem tudok mit kezdeni a bennem tátongó ürességgel, mely szétfeszíti bensőm. Szeretnék adni, de nincs kinek, s szeretnélek téged, de hazudtál, mert nem úgy van, ahogy mondtad: nem vagy halhatatlan. Bár élsz, nem is olyan távol tőlem, számomra meghaltál…